2014. június 17., kedd

Sportnap

Az év végéhez közeledve június 11-én Sportnapot tartottunk diákjainknak. Sportjátékok (célba dobó, lengőteke, pingpong), LogoMobil szolgáltatások (érdekes logikai és ügyességi játékok), sorversenyek, foci, tekézés, gokart várta a gyerekeket. Osztályfőnökeik vezetésével lehetőségük nyílt valamennyi játék kipróbálására. Köszönettel tartozunk Varga Viktóriának a segítségéért, Kiss Zsoltnak és Jákfalvi Lászlónak a gokartozás megszervezéséhez, Cser Lászlónak a tekéző rendelkezésünkre bocsájtásáért.









2014. június 5., csütörtök

Családi- és gyermeknap 2014

Kedves Szülők, Gyerekek, Vendégek!

Köszönjük, hogy ellátogattak a 2014. május 31-én (szombaton) megrendezésre kerülő családi napra.
A programok összeállításánál törekedtünk a különféle korosztályú és érdeklődésű gyermekek számára örömet szerezni. Úgy gondoljuk, aki eljött az iskola udvarába, biztosan talált kedvére való szórakozást. A fellépő gitárosok Várhelyi Zoltán vezetésével ismerős dalokkal fogadták az érdeklődőket. Sőre Péter az extrém sportok vasi képviselője BMX bemutatóval várta a nézőket. Az élőcsocsó, és  a LOGOMobil szolgáltatásai a nap folyamán folyamatos sportolási lehetőséget kínáltak gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Buborékok, papírvirágok, bőrtárgyak .. készítésére, logikai , ügyességi ...játékok kipróbálására is volt lehetőség. Az anyukák- tanárnők, apukák-tanár urak mérkőzései, valamint a családi vetélkedés emlékezetes perceket okozott. Palacsinta és zsíros kenyér készítésére is vállalkozott egy csoport László Jánosné vezetésével. Az esti tábortűz zárta a programok sorát. 
Köszönjük a Szemünk Fénye Egyesület, Szülői Munkaközösség, Rumi Rajki István Alapítvány tagjainak segítségét, a fellépők szereplését, a felajánlásokat (Tamás László Cukrászda, szülők, Auer Tibor részéről), az önkéntesek, a Rumi Önkéntes Tűzoltókés nem utolsó sorban a helyi pedagógusok munkáját.

Néhány kép a napról :
/fotókat készítette: Szabó Zsolt/